Biztonságpolitikai kvíz

Államonként eltérő, mekkora biztonságpolitikai kockázatokkal kell szembenézniük. A Fund for Peace 2005 óta minden évben közzéteszi a törékeny állam indexét (Fragile States Index), ami azt mutatja, mekkora esélye van annak, hogy az adott ország a közeli jövőben „széthullik”. A legveszélyeztetettebb kategória a riasztási. Melyik állam nem szerepelt ebben a csoportban 2023-ban?

Pakisztán
Szudán
Haiti
Időben és térben változhat, mit érzünk a legnagyobb biztonságpolitikai kockázatnak. Egy 2017-es felmérés szerint az európai polgárok leginkább a terrorizmustól és a szervezett bűnözéstől tartottak. De mi volt a harmadik legnagyobb félelem?
Kiberbűnözés
Egy háború, ahol Európa közvetve érintett
Természeti és ember okozta katasztrófák
Mit nevezünk biztonságpolitikai profilozásnak?
Amikor meghatározzák, hogy milyen demográfiai vagy egyéb jellemzőkkel bíró egyének hajlamosak nemzetbiztonsági szempontból kockázatos akciókra.
Amikor egy adott személyről minél több információt gyűjtenek be, és ezek alapján megrajzolják a célszemély viselkedésmintáit.
A titkosszolgálat beszervezés előtt felméri a kiszemelt személyt, hogy megtudja, mik a korlátai és mivel motiválható.
Minden állam törekszik arra, hogy szuverenitását, területi egységét megvédje, így feladata minél inkább mérsékelni a kockázatokat. Számíthat-e biztonságpolitikai kérdésnek az oktatás gyenge minősége?
Nem, csak a hadsereg és a hírszerzés elégtelen működése a biztonságpolitikai kockázat.
Igen, de szűk értelemben. Csak akkor, ha a katonai felsőoktatás minősége gyenge.
Igen, akár tág értelemben is. Például, ha az oktatás mélyrepülésben van, akkor megvan a kockázata annak, hogy pár évtized múlva nem lesz kellő szakember a kifinomult informatikai és telekommunikációs eszközök használatához, vagy épp a veszélyessé váló összefüggések felismeréséhez, folyamatok összetett elemzéséhez.
Gyakran találkozhatunk a kiberbiztonság témakörével. Hazánkban melyik évben alkottak törvényt az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról?
2002
2011
2013
Oroszország (és elődje, a Szovjetunió) régóta saját érdekszférájaként tekint Európa keleti felére. 1945. elején, a Jaltai konferencián Sztálin elérte, hogy a területet saját befolyása alá vonhassa. Mivel indokolta ezt az igényt?
A Szovjetunió számára szükséges egy biztonságos ütközőzóna a nyugatról jövő támadások ellen.
Nem indokolta, egyszerűen csak közölte, hogy katonai és gazdasági erejük miatt ez számukra jár.
A szláv népek kulturális egységével érvelt.
Az orosz agresszió mögött azon elmélet áll, miszerint Oroszország küldetése, hogy olvasztótégely legyen, amelyben a Kelet és a Nyugat egybeolvad. Napjainkban az eszme fő ideológusa Alexandr Dugin. Mi a neve ennek az ideológiának?
Zapadnyikizmus
Pánszlávizmus
Noe-eurázsianiizmus
Oroszország teljhatalmú urának számító Vlagyimir Putyin karrierjét a szovjet titkosszolgálatnál, a KGB-nél kezdte. Melyik szovjet érdekszférában lévő ország, melyik városában ügyködött a KGB megbízottjaként annak idején?
NDK, Drezda
Magyarország, Budapest
Jugoszlávia, Újvidék
Az orosz agresszió egyet jelentett az 1994-es Budapesti szerződés semmibevételével, amit annak idején Oroszország is aláírt. Pontosan mit tartalmazott az említett dokumentum?
A szerződés szerint Ukrajna nem kérheti felvételét a NATO-ba.
A szerződést igazából Belorussziával kötötte meg Oroszország. Az utóbbi szavatolta, hogy az orosz reguláris hadsereg tagjai nem léphetnek belorusz területre.
Ukrajna átadja az atomfegyvereit Oroszországnak, cserébe Oroszország garantálja Ukrajna határait. A szerződésben az is szerepelt, hogy egy orosz támadás esetén a Nyugat segíteni fogja Kijevet.
A háborúkban a felek sokszor törekednek olyan győzelmekre, megmozdulásokra, amelyek nem, vagy nem csak a hadi szempontból fontosak, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírnak. Mely esemény nem valós a következő szimbolikus ukrán sikerek sorában?
A Krímet a szárazfölddel összekötő Kercsi-híd megrongálása
A Moszkva rakétacirkáló elsüllyesztése
Putyin apja szülőházának a lerombolása a Luhanszk melletti Valiivkában
{"name":"Biztonságpolitikai kvíz", "url":"https://www.quiz-maker.com/Q6B6HSV5H","txt":"Államonként eltérő, mekkora biztonságpolitikai kockázatokkal kell szembenézniük. A Fund for Peace 2005 óta minden évben közzéteszi a törékeny állam indexét (Fragile States Index), ami azt mutatja, mekkora esélye van annak, hogy az adott ország a közeli jövőben „széthullik”. A legveszélyeztetettebb kategória a riasztási. Melyik állam nem szerepelt ebben a csoportban 2023-ban?, Időben és térben változhat, mit érzünk a legnagyobb biztonságpolitikai kockázatnak. Egy 2017-es felmérés szerint az európai polgárok leginkább a terrorizmustól és a szervezett bűnözéstől tartottak. De mi volt a harmadik legnagyobb félelem?, Mit nevezünk biztonságpolitikai profilozásnak?","img":"https://www.quiz-maker.com/3012/images/ogquiz.png"}
Powered by: Quiz Maker