Az olimpiai ezüst is szépen csillog

A világ egyik legjobb úszója, viszont épp akkor versenyzett, amikor az UFO Phelps, így aranya nincs, de négy ezüstöt nyert
Gyurta Dániel
Cseh László
Rózsa Norbert
Verrasztó Dávid
Minierőműnek hívták, 20 alkalommal állított fel világcsúcsot, két olimpiai ezüst után a harmadik játékokon, 1972-ben lett bajnok
Földi Imre
Márkus Erzsébet
Jacsó József
Messzi István
Kivételes tehetségű úszónő, Egerszegi Krisztina kortársa, így számára "csak" az ezüst volt elérhető 1992-ben
Kovács Ágnes
Székely Éva
Szabó Tünde
Novák Éva
Tizenháromszoros(!) világbajnok, ám pechjére, két olimpián három ezüstérem jutott neki
Janics Natasa
Kőbán Rita
Kozák Danuta
Szabó Szilvia
Öt aranya mellé három ezüstöt is begyűjtött a világ egyik legeredményesebb tornásznője
Keleti Ágnes
Ónodi Henrietta
Tass Olga
Köteles Erzsébet
Ez a hölgy nyerte a legtöbb ezüstérmet a magyarok közül (5!), igaz, három aranyat is begyűjtött
Rozsnyói Katalin
Kovács Katalin
Mészáros Erika
Szabó Gabriella
Három olimpián lett ezüstérmes, de 1964-ben végre megszerezte az aranyat
Hegedüs Csaba
Farkas Péter
Polyák Imre
Kozma István
Öt olimpián két arany- és három ezüstérmet nyert Rejtő Ildikó. Melyik szakágban?
Tőr
Kard
Párbajtőr
Párbajtőr-tőr mix
{"name":"Az olimpiai ezüst is szépen csillog", "url":"https://www.quiz-maker.com/QPREVIEW","txt":"A világ egyik legjobb úszója, viszont épp akkor versenyzett, amikor az UFO Phelps, így aranya nincs, de négy ezüstöt nyert, Minierőműnek hívták, 20 alkalommal állított fel világcsúcsot, két olimpiai ezüst után a harmadik játékokon, 1972-ben lett bajnok, Kivételes tehetségű úszónő, Egerszegi Krisztina kortársa, így számára \"csak\" az ezüst volt elérhető 1992-ben","img":"https://media2.giphy.com/media/ExMkJDWEzUqhcoBSlf/giphy-downsized.gif?sz=1200"}
Powered by: Quiz Maker